Hírek

“PUTNOKFC.HU A HÍREK OTTHONA”

BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT DOMINIK!

A mai napon ünnepli születésnapját

csapatunk ifjú titánja, nyáron igazolt védője,

aki mától 19 évesnek mondhatja magát.

Fiatal kora ellenére és új csapatában szinte senkit nem ismerve

hamar megtalálta a helyét Putnokon.

Jól tudta, hogy az utánpótláskorúak

közül “kiöregedve” olyan csapatot kell találnia

ahol rendszeres játéklehetőséghez juthat,

ahol lényegében elkezdheti felnőtt pályafutását.

A Putnok FC mellett tette le a voksát

és döntése helyességét jól mutatja,

hogy hamar az alapemberek közé került

Kriston István vezetőedző keretében.

Csapatunk negyedik bajnokiján csereként,

a hatodiktól az utolsó előtti fordulóig pedig

kezdőként léphetett pályára.

Az ünnepeltünk bal lábas és eredetileg a bal hátvéd pozícióban érzi jól magát,

de belső védőként is bizonyított az ősz folyamán.

Erőssége a gyorsasága, a higgadtsága,

a jó erőnléte és a kiváló labdakezelése.

Bátran száll bele a párharcokba, jól lát a pályán

és sokszor a helyezkedésével vagy megelőző szereléseivel

akadályozza meg ellenfelünket a helyzetek kialakításában.

Nem jellemző rá, hogy fejjel menne a falnak,

de a mérkőzések során ha magasabb sebességi fokozatba kell kapcsolnia

akkor bizony előredől, a légellenállást lecsökkenti

és mint a futók a célfotónál, a feje van legelöl. 🙂

DSC_0029

A pályán, játék közben az egész teste megfeszül,

a pályán kívül viszont annyira laza testtartást vesz fel,

hogy néha azt hisszük egyszer csak szétesik. :)))

A személyében egy nagyon intelligens,

udvarias fiatalembert ismerhettünk meg.

Maximálisan tiszteli a szakmai vezetőket és csapattársait,

soha nem akar senkit “túlnőni”.

Nem egy hangember, nem tőle hangos az öltöző,

de ha mégis egy dörmögő hangot hallunk, az csak Ő lehet. 🙂

A legfontosabb az, hogy Putnokon megtalálta a számításait,

láthatóan jól érzi magát a csapatban

és valószínűleg nem tőlünk vonul majd vissza úgy 15-20 év múlva,

de reméljük a Putnok FC-re mindig jó érzésekkel gondol majd vissza.

A csapat nevében nagyon sok boldog születésnapot
kívánunk
Arday Dominik Alexnek. 🙂

ISTEN ÉLTESSEN SOKÁIG ARDA!!!!

putnokfc_arday_dominik 13

Válasz írása