Hírek

“PUTNOKFC.HU A HÍREK OTTHONA”

AZ UTOLSÓ FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS

Mához egy hétre indul az NBIII-as labdarúgó bajnokság 2017/18-as szezonja, így szép lassan minden csapat, köztük a Putnok FC felkészülése is a végéhez ér. Az edzések még nem, de az edzőmérkőzések sora egészen biztosan lezárul a mai nap, mivel ma játsszuk az utolsó ilyen megmérettetést a Budapestről érkező Tintahalak SE együttesével.

Sokan felkapják a fejüket e csapatnév hallatán és többen kérdeztek minket kik ők. Nos, Budapest bajnokáról van szó, akik az előző idényben négy pontos előnnyel nyerték meg a Budapest bajnokságot, jogot szerezve arra, hogy a harmadosztályban szerepeljenek. A klub vezetősége dicséretes módon vállalta is az NBIII-at, ráadásul az égiek is mellettük voltak, hiszen nem kellett osztályozó mérkőzést játszaniuk a feljutásért. A THSE a 2017/18-as bajnokságban a Nyugati csoportban fog szerepelni. Érdekesség, hogy van putnoki kötődése is a fővárosi klubnak ugyanis Pokó Ajtony, városunk szülötte a Tintahalak játékosa volt az előző szezonban és aktív részt vállalt a csapat bajnoki címéből.

A nagy hőség ellenére hívunk minden szurkolót, látogasson el a Sajóvölgye Focisuli Elek Ákos Központjába itt Putnokon, ahol 17 órától utolsó felkészülési mérkőzését játssza a csapatunk.

 

Válasz írása