Hírek

“PUTNOKFC.HU A HÍREK OTTHONA”

AZ ELSŐ PILLANATTÓL JÓL ÉRZEM ITT MAGAM

Folytatjuk új igazolásaink bemutatását, Csicsvári Milán után a Putnok FC új kapusával, Egyed Balázzsal ismerkedünk meg jobban. A fiatal játékos szintén Cigándról tette át a székhelyét Putnokra és sikerre éhesen vágott bele a munkába. Az eddig lejátszott edzőmérkőzéseken nagyon jól végezte a dolgát, legutóbb a Kisvárda otthonában is magabiztosan védte a kapunkat, három nagy ziccert is bravúrosan hárított. A látottak alapján egy végtelenül nyugodt, higgadt, kiegyensúlyozott játékost ismerhettünk meg a személyében, aki lábbal is nagyon ügyes.

Reméljük még sok örömteli pillanatot okoz majd nekünk a védéseivel, a kapott gól nélkül lehozott mérkőzésekkel Balázs, de hogy Ő milyen érzésekkel vágott bele a putnoki kalandba, mit gondol az itteni körülményekről és hogyan jellemezné saját magát, azt a következő interjúból olvasóink is megtudhatják.

Egyed Balázs ÁT

Honnan érkeztél, ill. mely csapatokban futballoztál eddigi pályafutásod során?
EGYED BALÁZS: Üdvözlöm a Putnok honlap olvasóit. A pályafutásom nagy részét Diósgyőrben töltöttem, az elmúlt egy évben kölcsönben Cigándon voltam. Nyáron jött a Putnok megkeresése, amire nem lehetett nemet mondani.
Milyen információid voltak a Putnok FC-ről mielőtt idekerültél?
EGYED BALÁZS: A DVTK tartalék csapatával már játszottam a Putnok ellen! Jó mérkőzést játszottunk, sok néző előtt. Több NB1-es visszajátszóval álltunk ki, de így is vereséget szenvedtünk ami jól mutatja a putnoki csapat erősségét!
Vannak ismerőseid itt a csapaton belül? Kikkel játszottál együtt korábbi pályafutásod során?
EGYED BALÁZS: A csapat nagy részét ismertem már korábbról, de a többiekkel is hamar megtaláltam a közös hangot. Icsó Zsolttal több éven keresztül játszottam együtt, az ő hívó szava is sokat segített!
Milyen típusú játékosnak tartod magad? Mit tartasz az erősségeidnek és mit a gyengeségeidnek?
EGYED BALÁZS: Kiegyensúlyozott játékosnak tartom magam, amivel a legtöbb edzőm is egyetért. A lábbal való játékom emelném ki, de a ziccereket is jó százalékban védem. Sok helyzetben vagyok forrófejű, ezen próbálok javítani.
Hogy érzed itt magad Putnokon? Mennyire ízlettek az edzések?
EGYED BALÁZS: Az első pillanattól jól érzem magam, mindenki nagyon segítőkész és remek körülmények fogadtak. Az edzések kemények, de meglesz az eredménye a bajnokság során és ez lebeg a szemünk előtt!
Sok győzelmet, sikereket és mindenekelőtt sérülésmentes bajnoki idényt kívánunk Neked! Érezd magad jól a Putnok FC csapatában!

Egyed Balázs3


A bemutatását segítendő, egy olyan szakembert kérdeztünk meg Egyed Balázsról, aki gyermekkora óta jól ismeri őt…

KISS JÓZSEF KAPUSEDZŐ: Balázs DVTK nevelés, egész kiskorától abban a közegben nőtt fel. Mindig is nagyon jó volt a hozzáállása, a korosztályának egyik kiemelkedő kapusa volt. Nem véletlen, hogy hamar oda került az első csapathoz. Akkor 17 éves volt, azóta sokat erősödött fizikálisan, ezen a szinten, sőt magasabb szinten is megállja a helyét. Balázs igazi mérkőzés specialista, mert lehet, hogy az edzéseken úgy tűnik mintha nem tenné úgy oda magát, lazábban teszi a dolgát, de amikor meccs van, akkor mindig 100%-ot nyújt. Nagyon jó képességű labdarúgó, jól véd, de lábbal is rendkívül ügyes, a mezőnyjátékban is megállná a helyét. Fejben nagyon ott van, a ziccervédései pedig kimagaslóak. Vannak akik a nála magasabb kapusok mellett teszik le a voksukat, de szerintem az Ő 186 cm-es magassága pont ideális, akár a lapos, akár a magasabb labdákat jól fogja.

Válasz írása