Hírek

“PUTNOKFC.HU A HÍREK OTTHONA”

ÁTIGAZOLÁSI HÍREK: ÚJABB 5 TÁVOZÓ

Korábbi cikkünkben említettük, hogy Varga Márkót újabb öt játékos követte, így összesen 6 főre emelkedett azon labdarúgók száma, akik a télen elhagyták a Putnok FC-t. Az utóbbi években nem volt arra példa, hogy a nyár után a téli átigazolási időszakban is ilyen nagy mozgások történnek a klubunknál.

Az eligazolók fele elsősorban a kevesebb játéklehetőség miatt döntöttek a váltás mellett, a többiek pedig új kihívásokat kerestek és reméljük találnak is.

Csapatunk a 2018/19-es tavasznak új koncepcióval vág neki, melynek alapja, hogy minél több fiatal tehetség, elsősorban a Sajóvölgye Focisuli utánpótlás játékosai közül beépülhessenek a felnőtt keretbe. E mellett az őszi alapcsapat három játékos kivételével egyben maradt, akikre az eddigiekhez képest talán még nagyobb felelősség hárul, hisz azon túl, hogy jó teljesítménnyel rukkoljanak elő a pályán, a fiatalok csapatba építésében, segítésében is komoly szerepük lesz.

Az alapcsapatból távozók helyére történtek átigazolások, amelyekről hamarosan beszámolunk. Miután jövő héten csütörtökön lejár az átigazolási időszak, az ügyletek végére pár napon belül pontot kell tenni.

Mai cikkünkben azonban még a távozókkal foglalkozunk.

Átigazolási hírek

Sokakat meglepett, mondhatni sokkolt a hír, hogy a Putnok FC ikonikus alakja, a jobb és bal szélen egyaránt bevethető támadó, Madarász János a téli átigazolási időszakban távozik a csapattól. Az ősszel 16 mérkőzésen pályára lépő, az elmúlt 4,5 évben nálunk futballozó játékos új kihívást keresett és talált magának a Megye I. éllovasa, az Ózdi FC csapatában. Távozásával egy korszak lezárt pályafutásában, mely során másodszor cserélte le a Putnok mezt egy másik csapatéra.

Madarász János

Csapatunk bal hátvédje, a szezon bizonyos mérkőzésein belső védőként vagy épp támadó középpályásként futballozó Süttő Attila Jászberénybe tette át a székhelyét. Új csapata tovább erősítette egyébként sem gyenge keretét, akikkel minden bizonnyal a bajnoki cím megszerzéséért szállnak harcba tavasszal. Az ősszel csapatunk színeiben 17 mérkőzésen kezdő, 3 gólt szerző és több gólpasszt is kiosztó Süttő Attila egyértelmű erősítést jelent a jászságiak számára.

Süttő Attila

Csapatunk első számú kapusa, Fülöp Gergő szintén a Jászberény színeiben folytatja. A nyáron a Nyíregyházától érkező hórihorgas kapus 16 bajnoki- és 1 kupamérkőzésen védte csapatunk kapuját. Ezek során összesen 5 alkalommal nem kapott gólt. Különösen a szezon második felében játszott remek formában, bravúros védéseivel többször segítette csapatunkat a pontszerzéshez. Az egyik legjobb teljesítményt a Csákvár elleni kupamérkőzésen produkálta, még ha akkor vesztesen is hagytuk el a pályát.

Fülöp Gergő

2017 nyarán szegődött a Putnok FC csapatához a főként jobb hátvéd pozícióban bevethető Bodnár Dominik, aki másfél év után döntött úgy, hogy klubot vált. Több, korábbi csapattársához hasonlóan a Sajóbábonyra esett a választása, ahol időközben már több edzőmérkőzésen is bizonyította készen áll az előtte álló feladatra és kezdőként is megállja a helyét új csapatában. Nálunk 16 alkalommal ölthette magára a Putnok FC mezét. Érdekes statisztikai adat vele kapcsolatban, hogy azokon a meccseken amikor pályára lépett, csak 5-ször kapott ki a csapat.

Bodnár Dominik

A Puskás Akadémia tartalékcsapatától tavaly nyáron szerződtetett Mezőssy Levente fél év után tovább állt. Dominikhez hasonlóan a Sajóbábony együttesénél folytatja pályafutását. Döntése hátterében a kevesebb játéklehetőség húzódik, amelyet elfogadott a Putnok szakmai vezetése, így nem gördített akadályt Levente útjába. A támadó szellemű játékos a Csákvár elleni kupamérkőzésen volt kezdő együttesünkben, további 8 alkalommal csereként bizonyíthatott. Szívesen emlékszünk vissza a Cigánd-Putnok bajnokira, amikor is nagyon jól szállt játékba és közel volt az első putnoki gólja megszerzéséhez.

Mezőssy Levente

Valamennyi távozónak sikeres szereplést, sok játéklehetőséget és sérülésmentes szezont kívánunk új csapatában. Madarász Jánossal az idén (még) nem, de az összes többi játékossal a bajnokság tavaszi szakaszában találkozni fogunk, igaz akkor már ellenfélként.

Válasz írása