Hírek

“PUTNOKFC.HU A HÍREK OTTHONA”

ÁTIGAZOLÁS: IKONIKUS ARCOK TÁVOZTAK PUTNOKRÓL

Két héttel az NB2-es, NB3-as bajnoki rajt előtt nagyon felpörgött az átigazolási piac. Különösen azok a csapatok aktívak, ahol még nem alakultak ki a végleges keretek, de egy-egy jó játékosra azok a klubok is lecsaphatnak, ahol a tervezett létszám megvan.

Az MLSZ döntése – mely szerint 20 csapatos csoportokban zajlanak a 2020/21-es bajnoki küzdelmek – nagy hatással van a játékoskeretek kialakítására. Nem mindegy ugyanis, hogy a klubok milyen létszámmal vágnak neki a rekord hosszúságú, 38 fordulót számláló idénynek, amelybe sokkal inkább bele kell kalkulálni a nem várt események (sérülések, eltiltások) bekövetkezését.
Az átigazolási piacra is hatással van az NB3-as csoportok létszámának felduzzasztása, hisz egyértelműen túlkereslet alakult ki. A csapatok próbálják megtalálni, felfedezni azokat az eddig alacsonyabb osztályban játszó játékosokat akikre számíthatnának a bajnoki küzdelmekbe. Az a tény, hogy 48 csapat helyett 60 együttes szerepel majd a harmadik vonalban jó lehetőséget teremt sok fiatal labdarúgó előtt, akik nemcsak keretbe, de könnyen a kezdőbe is kerülhetnek. Ez pedig nagyban szolgálhatja a fejlődésüket.

A Putnok FC-nél eddig 5 játékos érkezését (Pataki Roland, Pápai Krisztián, Csicsvári Milán, Madarász János, Mertse Ábel) jelentették be hivatalosan, de ennél már több labdarúgóval sikerült megegyezni. A bejelentésre a következő napokban kerülhet sor.

Mai cikkünkben a távozókkal foglalkozunk, akiknek kilétéről már több média forrásból értesülhettek olvasóink, de a honlapunkon még nem számoltunk be róluk.

Átigazolási hírek17J

HAT TÁVOZÓ

A Putnok FC tavaszi keretéből 6 játékos döntött úgy, hogy máshol folytatja labdarúgó karrierjét. Személyükben értékes, jó képességű játékosokat veszítettünk el, akik kivétel nélkül alapembernek számítottak csapatunkban. Köszönjük nekik a Putnok FC színeiben eltöltött mérkőzéseket, a jó teljesítményeket, a sikereket és hogy játékukkal segítették városunk csapatát! Természetesen sok sikert, sérülésmentes, eredményes szezont kívánunk mindnyájuknak, akik közül több labdarúgóval ellenfélként hamarosan találkozhatunk is.


NYISALOVITS DONÁT
Rutinos belső védőnk hat év után döntött a váltás mellett, idén nyártól a Bánhorváti/KBSC együttesét erősíti majd.

Nyisalovits Donát


KATONA BENCE
Az utóbbi évek legeredményesebb támadója 43 gólt szerzett csapatunk színeiben. A következő szezont már Balassagyarmaton tölti.

Katona Bence


ARDAY DOMINIK
Egy év után újra zöld-fehér mezt ölt a 19 éves védő, aki 15 mérkőzésen szerepelt csapatunkban.

Arday Dominik


LÉKAI SOMA
Két bajnoki találkozón kiválóan védte a kapunkat, majd a bajnoki címre áhítozó Kecskemét játékosa lett kapusunk.

Lékai Soma


KERCSÓ BENCE
Kapusunkhoz hasonlóan két mérkőzésig “futballozott nálunk” a fiatal középpályás, aki Tiszaújvárosban két gólt is szerzett.
Új csapatának kiléte még ismeretlen.

Kercsó Bence


VAJDA ROLAND
A gólérzékeny szélső a bajnoki címről épphogy lecsúszó Füzesgyarmaton folytatja pályafutását.
Összesen 5 putnoki gól fűződik a nevéhez.

Vajda Roland

Válasz írása