A listavezetőnél vizitálunk az ötödik fordulóban
A hétvégi kupaforduló után szerdán hétközi bajnokival folytatódik az NBIII pontvadászata. Csapatunk számára nem ismeretlen már a helyzet az idei kiírásban, hogy az aktuális listavezetővel kell megmérkőznünk, aki ráadásul ezidáig hibátlan mérleggel rendelkezik. Na de ami egyszer sikerült, miért is ne sikerülhetne újra!?
A bajnokság ötödik játéknapján a BKV Előre csapatához utazunk Budapestre. Ami aktuális ellenfelünket illeti, azt már említettük, hogy ők a listavezetők, de hozzátartozik még, hogy négy bajnoki forduló után ők rúgták a legtöbb gólt is, szám szerint tizenhatot. Nem ígérkezik tehát könnyűnek ez az összecsapás sem.
Biztató lehet azonban, hogy megállítani az aktuális éllovast már egyszer sikerült, épp az előző fordulóban, nagyszerű mérkőzésen szereztünk pontot a DEAC ellen, így tehát reménykedhetünk abban, hogy csapatunknak ismét sikerülhet ezt megismételni, igaz ezúttal idegenben kell mindezt megtenni.
“Szeretnénk pontjaink számát növelni. A hazaiak biztosan kellő önbizalommal fognak pályára lépni, mert eddig 100%-osak. Bátor játékot várok játékosaimtól és el szeretnénk hozni a 3 pontot a listavezetőtől” – mondta a találkozót megelőzően Szala Ákos vezetőedző
Trénerünkön kívül játékosaink is kellő motivációval és önbizalommal várják a hétközi bajnokit.
“Ahhoz képest hogy a tavalyi csapatból nagyon kevesen maradtak az elmúlt időszakban úgy érzem hogy a csapat kellően összeállt, még ha ez nem is mindig mutatkozott meg az eredményekben, de nem lehetünk teljesen elégedetlenek mivel olyan csapatokkal játszottuk, akik valószínűleg a tabella első felében fognak elhelyezkedni. Sajnos a Magyar Kupából kiestünk, de már szerdán lehetőségünk lesz a javításra hiszen a BKV csapatához látogatunk és szeretnénk megszerezni a 3 pontot.” – mondta honlapunk megkeresésére játékosunk Hadházi Sándor.
BKV Előre SC – Putnok FC: 2021.09.01. 16:00 (Budapest, BKV Előre Sporttelep)
A találkozó játékvezetője Borbás Bottyán Aurél, asszisztensei Vrbovszki Pál és Juhász Szabolcs Olivér lesznek.