Hírek

PUTNOKFC.HU

Csapatunk vezetőedzőjét és középpályását kérdeztük az Eger elleni kupameccsről

Augusztus első hétvégéjén a MOL Magyar Kupa első köre kerül lebonyolításra, ahol csapatunk idegenben az Eger SE gárdája ellen mérkőzik. A találkozóval kapcsolatos várakozásaikról Szala Ákos vezetőedzőt és együttesünk játékosát Kis Gergőt kérdeztük.

A Putnok FC trénere optimista, ugyanakkor bizakodó az összecsapás előtt.

Milyen várakozásaid vannak az Eger elleni kupatalálkozóval kapcsolatban?

A kupasorozat mindig egy jóleső plusz lehetőség a játékosok életében. Úgy gondolom a játékoskeretünk, stábunk, vezetőink minden egyes tagja sikerre éhes ember, így ahol pályára lépünk minden alkalommal szeretnénk győzelmet elérni. Nincs ez másképpen a kupában sem. Megfelelő alázattal és hittel készülünk a holnapi napra, mert szeretnénk továbbjutni Egerben.

Mennyit számít az, hogy a Putnok FC számára elmaradt az első bajnoki forduló, így tétmérkőzést még nem játszott a csapat?

Úgy gondolom ennek nem lesz döntő szerepe a holnapi találkozó végkimenetelében. Az fog dönteni, hogy melyik csapat akarja jobban a sikert a 90 perc során.

Középpályásunk Kis Gergő is pozitív reményekkel várja a találkozót.

Milyen összecsapásra számítol a kupamérkőzésen?

Úgy gondolom hogy jó eséllyel vágunk neki a holnapi mérkőzésnek. Mindkét csapat játszani próbál így egy hajtós jó meccsre számítok. Ha játsszuk a játékunk és betartjuk az utasításokat amiket kapunk akkor egy sikeres meccsnek nézünk elébe!

Eger SE – Putnok FC: 2021.08.07. 16:30

Leave a Reply