Hírek

PUTNOKFC.HU

3 ponttal utazhattunk haza a Civisvárosból

Hétközi fordulóval folytatódott az NBIII labdarúgó bajnokság, október 20-án, szerdán már a 13. játéknap került megrendezésre, egy mérkőzés kivételével. Csapatunk Debrecenben vizitált és próbált pontokat gyűjteni.

A DVSC II. elleni mérkőzésen már a találkozó elején elmondható volt, hogy a hétvégi kissé gyengébb teljesítmény után újra helyére került a Putnok FC játéka, ismét jól járattuk a labdát, védekezésünk stabillá vált, több párharcot vállaltunk. Már az első játékrészben is többet birtokoltuk a labdát ellenfelünknél, ekkor azonban komoly helyzetig még nem sikerült eljutni, mint ahogyan a kis Lokinak sem.

A második játékrész rögtön egy góllal kezdődött, a 48. percben egy szép akció után szerzett vezetést Szala Ákos legénysége. Hadházi játszotta a labdát az ellenfél tizenhatosán belülre, Katona forgolódott a védők között, majd némi kavarodás után a labda Vajda Artúr elé került aki 8 méterről higgadtan helyezett a kapu bal alsó sarkába.

A gól után sem tudott váltani a Debrecen, csapatunk továbbra is uralta a mérkőzést, több szép támadást felépítve, védekezésünket végig stabilan tartva. Igazán nagy ziccer lehetősége ebben a félidőben sem adódott a hazaiaknak, Pápainak néhány kisebb próbálkozást kellett hárítania. A találkozó lefújását követően így elmondhattuk, hogy végig szervezetten és magabiztosan játszva hoztuk el a három pontot a DVSC II. csapatától, akiket ezzel meg is előztünk a tabellán.

Büszke vagyok játékosaimra, ahogy megtudtunk újulni a hétvégi meccs után. Az első félidőben egyik kapu sem forgott veszélyben, de második félidőben akaratban és helyzetekben is a jól szervezett ellenfelünk fölé nőttünk. Nem lesz könnyű vasárnapra újra megújulni, de mindent elfogunk követni, amit csak tudunk.” – értékelt vezetőedzőn, Szala Ákos a lefújást követően

DVSC II – Putnok FC: 0-1 (Vajda 48′)

DVSC II: Ecsegi – Szujó (Kenderesi), Kovács R., Mező, Sármány (Kalafat), Baranyai, Talpalló, Gyönyörű (Simon), Pintér (Székelyhidi), Balla, Kovács G.

Putnok FC: Pápai – Sághy, Nagy (Nádimov), Kis (Madarász), Katona, Buda, Szics, Vajda (Sramkó), Dobrovolszki, Hadházi (Juhos), Fülöp

Folytatás hétvégén itthon. Vasárnap 13 órai kezdettel az Újpest FC II csapatát fogadjuk.

Leave a Reply