3. forduló – Jászberényben folytatjuk
Augusztus 15-én a harmadik fordulóval folytatódik az NBIII labdarúgó bajnokság pontvadászata. Ezen a játéknapon csapatunk Jászberényben vendégszerepel. Két kör után azonos pontszámmal 4-4 ponttal áll a kép csapat jelenleg a tabellán, mindkét együttesnek a nyitó fordulóban sikerült 3 pontot bezsebelni, a második fordulóban pedig 1-1 ponttal gyarapították egységeik számát. A mieink Füzesgyarmaton szereztek egy pontot, még a Jászberény a Hidasnémeti vendégeként ért el 1-1-es döntetlent.
Aktuális ellenfelünk rendszeresen erős és meghatározó csapata a harmadosztálynak és játékoskeretüket elnézve, bizony idén sem lesz ez másképp, kemény összecsapás vár tehát csapatunkra Jászberényben.
“Rendkívül meggyőző játékot nyújtott az első két bajnoki mérkőzésén a Jászberény csapata. Nem feltett kézzel érkezünk azonban hozzájuk sem. Bízom játékosaimban, hogy újra fegyelmezetten és egymásért küzdve ismét ponttal/pontokkal fogunk tudni hazautazni egy meglehetősen nehéznek ígérkező idegenbeli túráról.” – felelte honlapunk kérdésére Szala Ákos vezetőedző.
Trénerünk az is hozzátette, hogy mindig csak az előttünk álló feladattal kell foglalkozni, a magunk mögött hagyott fordulók sikerei viszont lökést adhatnak a folytatásra.
“A mi csapatunk legnagyobb fegyvere, hogy olyan társaság kovácsolódott össze 5 hét alatt, akik tudnak egymásért küzdeni. Emellett csak olyan játékos van az öltözőben, aki sikerre éhes. Az, hogy az első három tétmérkőzésünk sikeresnek mondható, az egy dolog. Ahhoz, hogy ez így is maradjon rengeteg kell még dolgozzunk és minden egyes meccsen újra meg kell mutassuk, hogy kik vagyunk. Ezzel a játékosok is tisztában vannak. Azzal nem leszünk sikeresek a 3. bajnoki fordulóban, ha ezzel foglalkozunk, hogy az első két fordulóban jó eredményt értünk el. Mindig csak a következő mérkőzésre koncentrálunk, ezt nagyon fontosnak tartom.”
Csapatunk játékosa Sághy Félix is bizakodva várja a harmadik forduló összecsapását.
“Fontos volt a jó szezonkezdet, ez mindenféleképpen lökést adhat a folytatásra. Továbbra is azon dolgozunk, hogy a folytatás is sikeres legyen. Minden meccset meg szeretnénk nyerni, így Jászberénybe is a három pontért utazunk, bízom benne hogy sikerül is és legalább ponttal, de inkább pontokkal utazhatunk haza.”
A mérkőzés játékvezetője Leél-Őssy Ádám, segítői Flinta Zoltán és Pogonyi Ferenc lesznek.
Jászberényi FC – Putnok FC: 2021.08.15. 17:30
Jászberény Városi Stadion